ÉM-30

A képek ismét telefonnal készültek, mivel mikor reggel elindultam otthonról, még szó se volt arról, hogy délután egy étteremben fogok ülni két kollégámmal.

Hogy a munka után frissen és vidáman utazzunk és vezessek még egy órát, gondoltuk a fáradság és a meleg túlélésre az a legjobb, ha megtömjük a hasunkat. Nemcsak lelkünknek, de a pocinknak is jó.

Szóval megálltunk Enyignél a Bozsoki Boszorkánykonyha Étteremnél (Enying /Balatonbozsok/ Fő út. 61.). Az éttermet már ismertük, többször jártunk ott és mindig elégedetten távoztunk.

Maga az épület, az étterem nem egy óriási szám, átlag berendezés, átlag étkészlet, átlag szalvéta, kint műanyag székek, bent óriási terem, ami mindig kicsit sötétnek tűnik. Főleg ha a napfényes utcáról belépünk, akkor tűnik fel a sötétség, ahogy káprázik a szemünk. De mindig tiszta, mindig kedvesek, bár akárhányszor jártam ott szinte mindig üres is volt. Talán ideje lenne normál étkezési időben betérni enni és nem délután 16-kor. A mellékhelyiségek is a szocializmus idejére emlékeztetnek, viszont még soha nem volt üres a szappantartó, sem a kéztörlő.

Az étlap rengeteg ételt vonultat fel, lehet válogatni, szerintem mindenki talál kedvére valót.

Mi már rutinosan őszibarack levest rendeltünk, emlékeink szerint halálosan finom. Most sem csalódtunk, de csak azoknak ajánlom, akik szeretik a hideget, mert nemcsak fagylalt van benne, hanem a barack is jó hideg. Igazából nem sok köze van a hétköznapi gyümölcsleveshez és nincs benne fahéj! Ez nekem külön öröm, mivel szervezetem száz százalékosan elutasítja ezt a fűszert és már az illatától is megfájdul a fejem.

Mint már említettem igen sok ételt kínálnak a betérő számára, elég nehéz volt a döntést meghozni, én citromos csirkemellet választottam:
Nagyon ízletes volt, enyhén érződött a citrom íz. Visszagondolva az ízekre eszembe jutott, hogy elég ritkán fordulok meg ebbe az étterembe (kb. évente egyszer), halvány emlékeim szerint már rendeltem citromos csirkemellet.
Ezen a képen hátul egy cézársaláta látható - fogalmam sincs milyen volt -, és szűzérmék, ami a kolléganőm szerint nagyon jól sikerült.

Most veszem észre a képen, hogy a káposztasaláta tányérja jól le van csorbulva.

Az árak közepesek, a kiszolgálás megfelelő és tűrhető kategória között ingadozik. Az étterem iránti lelkesedésemet komolyan csökkentette egy macska, aki állandóan ott nyávogott az asztal mellett és kaját koldult. Ráadásul igencsak soványka volt.

Értékelés: 5 pont.

Itt is...

Természetesen a szakma nem hagyott Tunéziában sem el.

Berberek

Szóval, itt a homok, a szél, a napsütés, forróság országában élnek a berberek. Ők Tunéziában az ún. őslakosok. Pár száz család, akik szó szerint a föld alatt laknak.

Az a család akik vállalták, hogy megmutatják magukat a hitetlenkedő turistáknak, állítólag szerencsésnek mondhatja magát, mert az állam elhozta hozzájuk a vizet és az áramot és a turisták miatt van bevételük. Ettől függetlenül, hihetetlen, hogy a föld alatt ásott barlangocskákban laknak emberek. Sőt a gyermekek iskolába járnak és pár év múlva három nyelven fognak beszélni.

Felülről nézve:

Sokat gondolkodtam, hogy vajon naponta hány csoport jöhet megbámulni, fényképezni a családot. A család pedig tűri, hogy belépjenek otthonukba, vad idegenek lássák, fotózzák, tapossák életüket, napjaikat. Személy szerint engem annyira zavart, hogy belépek intim szférájukba, hogy a szobákba be sem tudtam lépni. Aztán egy másik kirándulás során az idegenvezető hölgy elmesélte, hogy micsoda óriási a munkanélküliség és elég nagy a szegénység. A berbereknek is szükségük van élelemre, mentateára, a gyerekek iskolába járnak, amihez fel kell öltözni (Tunéziában az oktatás minden szinten ingyenes, 16 éves korig kötelező)., mindezek ma már kemény dinárokba kerülnek. A férj a kecskéket legelteti egész nap, így a család nő tagjának kell munkát vállalni, ő turistákat fogad.

Lisztért nem kell a boltba szaladni, mert házilag készül:

Hotel Orient Palace - Sousse

Röviden és tömören, hirtelen döntés, kevés gondolkodás és rövid álmélkodás után, egy szép szerdai reggelen arra az elhatározásra jutottunk, hogy azonnal egy OLCSÓ útra el kell utaznunk. Be kell vallani ilyet én még soha nem csináltam, hogy a cél meghatározása (persze itt még sehol a cél...) után, azonnal elvonulok az utazási irodába és ott a helyszínen kiválasztom a legközelebbi utat. Persze a leghamarabbit nem tudtam kiválasztani, mert nem volt repülőjegy...

Szóval ilyet eddig soha nem tettem, eddig mindig legalább 3 hónappal az utazás előtt tudtam, hogy hová megyünk, könyvekkel járkáltam a lakásban, minden blogon, fórumon az adott helyet, szállodát böngésztem. Na most erre nem igazán volt időm. Be kell azt is vallani, nem vesztettem semmit, hogy szinte fogalmam sem volt az országról, a városról és szállodáról. Tudtam, hogy nagyon - nagyon sok magyar utazik Tunéziába és haza is térnek, úgyhogy nagy gond nem lehet.
És azon szerencsések közzé tartozunk, hogy megismerhettük Máriát (arab idegenvezető), aki tökéletesen beszél magyarul, ráadásul imád beszélni, úgyhogy a Tunisz-Kartagó egynapos utazást végig mesélte. Milyen is itt élni, milyen ételeket esznek, mit éreznek, milyen a politika, miben is különböznek Európától. Köszönjük. Mindezt úgy , hogy ramadán volt, ezért napfelkeltétől napnyugtáig se nem ivott, se nem evett. Mi éjszaka érkeztünk a hotelba ezért sok mindent nem láttunk belőle. Viszont ami akkor nagyon zavart a szagok, illatok. Nemis tudom melyik kategóriába soroljam. Utáltam. De azt hiszem másnap már nem éreztem, pontosabban az agyam nem vett tudomást róla (megszokta) és a levegő iránti utálatom elpárolgott.

A hotel nagynak mondható, több mint 1000 főt tud éjszakáztatni egyszerre, ennek megfelelően a konyhája szinte éjjel-nappal üzemelt, a recepciósok minden nyelven beszéltek és mivel Bestreisen utazási iroda kedvenc szállodája, úton útfélen magyarokba botlottunk.

Mivel Tunéziában mire a gyerekek kikerülnek a kilencedik osztályból három nyelven beszélnek folyékonyan, ez nemcsak a hihetetlen nyelvérzéküknek köszönhető, hanem a reál tantárgyakat 5. osztálytól franciául és angolul tanulják. Ennek következménye, hogy a német, magyar , orosz már csak ujjgyakorlat és szinte minden nációt megértenek.

Tehát a nyugodtan merem ajánlani mindenkinek, hogy nagyon segítőkészek és megértik bármit közlünk, kérünk tőlük. Nem utolsó sorban sokat segít az 1 dináros érme a problémák megoldásához.

Szóval a recepción németül is kiválóan beszéltek és minden kérésünket zokszó nélkül teljesítették. (ezen kéréseinket már a legelején 10 euróval megerősítettük). (kérések: jobb kilátás, közelebbi szoba, stb.)

A szobák átlagosnak voltak mondhatóak vagy egy kicsit azon alulinak. Az öt csillagért én csak hármat adtam volna, de tudjuk itt mások az értékhatárok. Utolsó nap egy német házaspár mesélte, hogy minden évben két hetet Hajdúszoboszlón töltenek egy három csillagos szállodában, de az csillagokkal jobb.

Visszatérve a magyarokra, tényleg mindenhol magyar szó hangzott és itt rengetegen voltunk. A szálloda vendégkörének kb. a fele. A szálloda lakói főleg gyermektelen házaspárokból vagy idősebb házaspárok voltak, kis és kamasz gyermekeseknek nem ajánlom, mert semmi ilyen irányú programot, elfoglaltságot nem nyújt a hotel. Néha feltűnt két animátor fiú, de a katasztrófa szó nem fejezi ki eléggé a teljesítményüket.

A szobába naponta töltötték a minibárt, takarítottak és cserélték a törölközőket és mindig tiszta volt minden. A takarítónők azonkívül, hogy mindig mosolyogtak (1 dinár /nap a tv mellé kirakva), mindig ugrottak, kérdezték mit segíthetnek. Ugyanezt tapasztaltuk az étteremben (1 dinár /esete) és messziről megismert, foglalta az asztalt, hozta az italokat), segítőkészek, mosolygósak, szolgálatkészek.

A parton, medence partján ugyanaz az a tapasztalat. Mosolygás, segítőkézség, mindenhol magyar szó, néha megspékelve orosszal. (1 dinár / nap)

Ami nekem furcsa és szokatlan volt, hogy minden szállodában van mini bank, ahol be tudja az eltévelyedett turista váltani az euróját vagy dollárját. A tunéziai dinár nem konvertibilis az értékét az állam szabályozza, az országból kivinni nem lehet. Ezért érdemes naponta váltani kisebb összegeket, mert távozásnál a maradékot vissza kell váltani a reptéren.

Kilátás a szobából:

Szahara

Eljött az ősz és mi ismét belevágtunk egy utazásba, gondoltuk kipihenjük a nyár fáradalmait. Sajnos csak 7 napra utaztunk el, ami természetesen kevésnek bizonyult.

Tunézia

Következő bejegyzéseimbe fogok mesélni még Tunéziáról, de már a kolléganőim nagyon várják a képeket, úgyhogy a kedvencemet a Szahara túrát tettem fel legelsőnek.

Szerencsére, amikor mi jártunk a sivatagban csak 32 fok volt, úgyhogy tejesen elviselhető volt. A fent látható autóval közelítettük meg a Nagy Homokos Alföldet. Az arab sofőrök - mint mindenki Tunizéiában - remélik és elvárják a borravalót és ennek növelése érdekében mindent meg is tesznek. Gépkocsiban én még életemben nem féltem, izgultam, rajongtam, örültem ennyire. Nagyon gyorsan, dűnéken fel -le cikáztunk és közben az arab sofőr hangosan közölte mindenkivel még hány "akció" várható, ahol az ő nagy örömére mind a 6 utas összefo....sta magát. Ma már biztos vagyok benne, hogy a sofőr élvezte a legjobban, mert hangosan felnevetett minden egyes alkalommal, mikor mi nők sikoltoztunk, a férfiak meg egyre erősebben markolászták a kapaszkodót. Végül persze épen és egészségesen megérkeztünk a homokos tájba és közelről megismerhettük Anakin lakóhelyét. Az autóban egy idősebb házaspár is utazott velünk, az út végén a hölgy halkan megjegyezte, vajon miért a dimbes-dombos helyeken megy az autó, mikor lejjebb van egy sokkal jobb út és az is ugyanide hozott volna???

A panoráma képeket sajnos csak kicsiben tudtam feltölteni, de remélem így is látható.

Ami nem látszik a képeken: az egész gipszkartonból van, fából és egykét csavarból.

Még itt is árusok rohanják meg az embert, hogy vegyünk tőlük nyakláncot, sivatag rózsát vagy egyéb cikkeket.

Található itt a turisták részére wc, 1 dinárért úgy, hogy az ajtaját nem lehet becsukni és egy benzines kannára mutatnak kézmosás gyanánt.

A dzsipek épített színbe állnak be, míg mi - szerintük - bolond turisták megrohanjunk a filmforgatási helyszínt és örült fényképezésbe kezdünk.