Az étterem belülről patinás, múlt századot idéző berendezésével, kellő magabiztosságot, nyugalmat ad az embernek. Az étterem egy nagy helyiségből áll, tavasztól viszont a terasz is üzemel, amely a múlt századi visszatekintést kis romatikus köntösbe burkolja. Bent csend, enyhe homály és hűvösség fogadja a vendéget.
Idén túl hamar érkeztünk és még a pincér hölgyek a napi megbeszélést tartottak, de gyorsan összekapták magukat és azonnal elvették kabátjainkat, az asztalunkhoz vezettek és nem tolakodóan, hanem udvariasan körbetáncoltak bennünket. Az étlap számomra zavaros volt, pontosabban nem nagyon tudtam eligazodni rajta, hol magyarul olvastam, hol németül, hol angolul, de nem találtam benne a rendszert.
Azóta megnéztem a honlapján és kiderült, hogy nemcsak az étlap hibás, hanem én is, kevés ételt készítenek a konyhán, amely pár oldalra is elfér. Ne értsen félre senki, szeretem, ha egy konyha nem kínál sok ételt, mert így az étlapon szereplőket alaposabban tudják elkészíteni, folyamatosan tudják tökéletesíteni.
Választásom sajtos bundában sütött csirkemellre esett, zöldséges rizzsel. Páran borjú bécsit rendeltek (ekkor eszembe jutott, nekem is ezt kellett volna, hiszen már tavaly is láttam milyen jól néz ki, persze vendégként én kezdtem rendelni, úgyhogy idén is lemaradtam róla…) A borjúhoz íncsiklandozó salátát szolgálnak fel, melyért mindig csorog a nyálam.
A beszélgetés tovább folyt, meghozták a rendelést, kb. 20 perc alatt és mindenki elmerült az ételek fogyasztásában, gondolataiban, ízek harmóniájában. A rendelésem ettől függetlenül megfelelő volt, de folyamatosan szemeztem a mellettem ülő salátájával. A pincér hölgyek észrevétlenül cserélgették a tányérokat, hozták az újabb ételeket, töltötték a poharakat, nem voltak tolakodóak, nem tettek fel állandóan kérdéseket.
Az étterem árai nem tartoznak a középkategóriába, inkább magasnak számítanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése